Nem, nem, nem és nem!

Ius murmurandi, avagy pár sok szó a ceremóniamesteri feladatokról. ;)

A villámhárító

Igen, előfordul, hogy nincs mulatós zene, vagy éppen túl sok van belőle.

Igen, van, hogy rockzenére szeretnétek bevonulni, nyitótáncolni.

Igen, előfordul, hogy nincs menyasszonytánc, vagy csörgős van, vagy vőlegénytánc van, és ez nem tetszik.

Igen, van, hogy a pár nem szeretne népies rigmusokat és vőfélyes szórakoztatást.

Igen, van, hogy nem tetszik a menü a vendégeknek, mert nem hagyományos, vagy az a gond, hogy pont az.

Igen, van, hogy nem akartok játszani (pl. tojásgörgetést vagy semmi mást sem).

Igen, van, hogy nem fehér a menyasszony ruhája, vagy rövid, vagy mondjuk extrém.
Igen, van, hogy a vőlegény színes zokniban és sportcipőben van.

Igen, van, hogy már előre összeházasodtatok két tanúval és a násznép egy muris ceremóniát kap „csupán”.

Igen, van, hogy nem az anyukáddal/apukáddal szeretnél bevonulni.

Igen, van, hogy nem ültetheted oda a főasztalhoz a szüleidet (pl. ha elváltak).

Csak tudjak róla!

Tudod miért?

Mert –ideális esetben– nem Nektek fogják a nemtetszésüket kifejezni a vendégek. Nem nektek fogják jelezni, hogy „ezt mifelénk nem így szokták” meg „ez nem is egy rendes esküvő”, hanem nekem.

És ez így van jól.

Egy ceremóniamester olykor „villámhárító” is, aki kedvesen mosolyog és meghallgatja a vendégeket és sokszor ez is elég.

Mert nektek nem ezzel kell foglalkoznotok. Nektek mosolyognotok kell, sodródni az árral, táncolni, nevetni, örülni és szeretni.

A többire ott vagyok én. ;)